2010.11.02.

2010 november 2. | Szerző: dedida |

  Sziasztok.

Ma este úgy döntöttem Blogot fogok írni.Már régóta szerettem volna de valahogy soha nem volt rá idő.Munka,hétköznapok gondok….De itt vagyok.14 hetes kismamaként most van időm írni.És fogok is írni.Lehet,hogy nem minden nap.De igyekszem őszinte lenni.Hiszem,hogy problémáim illetve gondolataim vagy csak maga a témák sok emberben váltanak ki érdeklődést,s talán megoldást is egy egy problémában.Legyen az én példám másnak akármi is.Nos tulajdonképp azzal kellene kezdenem,hogy bemutatkozom.Maradjunk dedida névnél.Úgy gondolom egyenlőre így igazságos.Legyek nektek egy ember a sok közül.26 éves vagyok.Úgy gondolom a korosztályomhoz képest talán kicsit komolyabb.A múltamból adódóan.Harmonikus,őszinte érzelmekben gazdag párkapcsolatban élek több mint 3 éve.Párommal az interneten ismerkedtünk meg..2010.június 3-án.Vasárnap este.Egy internetes társkereső oldalon.Nekem május 30-án volt a születésnapom.Ő épp keresgélt aznap este:)Rám kattintott…Elmondása alapján már a sorok között olvasva belém szeretett egy kicsit.Látván,hogy nemrég ünnepelte a születésnapom,kapva az alkalmon hogy meg szólíthasson felköszöntött egy levélben.Egyben jelezve,hogy itt vagyok én is és jó,hogy itt vagy te is.Megadta a telefonszámát,hogy csörgessem meg s azután szívesen visszahívna engem:)Hát persze,hogy megtettem.Róla volt kép ellenben velem…És ami ennek a legszebb varázsa számomra,hogy önmagam leírásában szereplő sorok keltették fel az érdeklődét…Nem csupán egy fénykép.Felfigyelt rám.Mert olvasott.És mert nem csak nézett:):)Hosszasan beszélgettünk telefonon.Hihetetlenül izgatott voltam.Érezhetően ő is:)Már aznap szeretett volna velem találkozni.Szerencsénk volt a lakhelyeinket is illetőleg.Hiszen egymástól csupán 56 km-re laktunk így nem volt távolság!Én nem voltam bátor.Nem mertem találkozni.Féltem egy újabb csalódástól.S attól is,hogy teltebb testlakatom nem nyeri el tetszését és akkor mi lesz??Így hát maradtam valaki:)De persze nem sokáig bírtam.Egy bizonyos hang ami előtte sosem szólalt meg odabent,mélyen…azt súgta:most jött el a te időd.Éreztette velem,hogy ez más mint ami eddig megadatott.Így is volt.Június 5-én felhívott.Nem előszörre:)Kb 4 óra előtt 10 percel,hogy ő most elindul.Nem bírja tovább.Beül az autóba és kb fél óra után nálam lesz.Döbbenten és halálosan izgatottan mondtam nemet.Mert én akkor épp egy elsősegély tanfolyamon vettem részt.De beadtam a derekam.Megbeszéltük,hogy aznap este 7 órakor találkozunk.Mivel haza nem vihettem,anyuék???Így megbeszéltük,hogy a falu buszmegállójában találkozunk.Egy Opel autóval fog érkezni.Hihetetlenül izgultam.És ami a legérdekesebb volt nem önmagamban nem voltam biztos hanem féltem,hogy nem nyerem el a tetszését csak mert telt az alakom.De erőt vettem magamon és elindultam.Szerencsére nem volt messze csak két háznyira a buszmegálló így nem volt esélyem sem visszafutamodni.A kapun kiérve azonnal megláttam.Persze nem siettem…Mire oda értem ő kinyitotta az autó hátsó ajtaját és egy hatalmas vörös rózsa csokrot vett elő.Átadta.S akkor abban a pillanatban mindkettőnk számára bizonyossá vált:Igazi szerelem ez első látásra!!!Akkor abban a pillanatban eldőlt minden.Ketten egy emberré váltunk s ez életünk talán legcsodálatosabb érzésévé vált!!!Most egyenlőre legyen elég ennyi.Holnap vissza jövök…S innen folytatom tovább a történetem.Szép estét mindenkinek.Szeretettel:

            dedida